Köszöntelek, és köszönöm, az érdeklődésedet irántam!

Most azzal kéne folytatnom; mikor, hol születtem, milyen iskolákban jártam és hová, végzettségemet, foglalkozásomat tekintve, milyen tiszteletteljes meg-különböztetés illet engem azon a bizonyos társadalmi ranglétrán, hol lakom, hány gyermek boldog édesapja vagyok, mi az életcélom, és, hogy szabadidőmben szeretek-e barkácsolgatni?

Nagyon szívesen válaszolok, ha ezek a dolgok is érdekelnek, de félő, ezekből a válaszokból semmit sem tudnál meg rólam, Ádám és Éva – vagy, ha inkább úgy tetszik, a természet – gyermekéről; az emberről. Mert, ha igazán meg akarsz ismerni egy másik embert, legelőször is, meg kell nézned jól a testét. Aztán figyeld meg a mozdulatait, a gesztikulációját, a reakcióit, hogyan néz életének választottjára, gyermekeire, és hogyan érinti meg őket. Ezután lásd meg azt is, hogyan kommunikál idegen emberekkel, majd lépj oda hozzá egészen közel, hogy mélyen a szemébe nézhess. Jegyezd meg jól, miről beszél neked a tekintete, és ekkor szólítsd is meg őt. Hallgasd hangját, eszméit, engedd, hogy meséljen neked a világról alkotott gondolatairól, szemléletéről, és hallgasd meg azt is, mit tart szépnek és rútnak az életben. Utána talán elmondhatod, megismertél egy embert úgy… húsz százalékban.
Légy a barátja. Vedd megtiszteltetésnek, amikor megossza titkait veled, és közben próbáld elhitetni önmagaddal, hogy már felerészt ismered őt…
Éld le vele az életed és fogd szorosan a kezét, még az utolsó útján is. 
A könnyeid fognak ráébreszteni, hogy már sohasem ismerheted meg őt igazán…

Mindezek ismeretében, most pedig gondolkodj el rajta, vajon mennyivel tudnál rólam többet, ha megválaszolom azokat a mindenek tetején lévő, sablonos, elcsépelt, semmirevaló kérdéseket?

Egy forró, nyári napon, ernyedten elnyújtózva bámulod a strandon a sok-sok félig meztelen embert. Tulajdonképpen egyazon fajból valók, felegyenesedve, két lábon jár mindegyik. Egy-két alkati különbségtől eltekintve, azonos egyedek, tehát nincs közöttük kirívóan eltérő, esetleg a hátán angyalszárnyakat viselő, vagy lábujjai helyén patákat hordó lény.
Honnan tudod, melyiküket kell többre becsülnöd a többinél? Melyiknek van Mercije? Kacsalábon forgó kastélya? Vagy tán, magasabb iskolai végzettsége?
Sehonnan. Mindegyikükre egyformán, előítéletek nélkül hat pillantásod, tehát bizalmat szavazol mindenki számára, mindenféle hátrányos, vagy épp előnyös megkülönböztetés nélkül döntesz róla, hogy itt, mindenki jó ember.
Egyszóval, helyesen cselekszel…
Ekkor, meztelen talpukat kapkodva és fájdalmasan sziszegve a perzselő beton kínzó hője miatt, egy apuka siet el előtted kamaszodó fiával, kezükben fagylaltot tartva. A fiú véletlenül leejti a fagyit, mire az apa éktelen haragra gerjedve, néhány keresetlen szó kíséretében, hatalmas nyaklevest ad a gyereknek.
Felháborodsz, mert tudod, hogy bűn a gyengébbet megütni, különösen, ha épp a saját gyerekünkről van szó, ráadásul egy ilyen bagatell dologért.
 - Ismerem a pasast… – Mondja valaki a közeledben. – a híres XY kft. ügyve-  zetője. Három diplomája is van.

Mit gondolsz róla a továbbiakban ezen információk birtokában? Megbocsátasz neki, mert ügyvezető és háromdiplomás? Kijjebb tudja egy kicsit tolni nálad az etikai tűréshatárodat a társadalmi rang? Vagy inkább jobban feldühít, hogyan képes egy ilyen tettre az efféle tanult ember?
Én mereven elhatárolódom az efféléktől, legyen három, vagy akár ötdiplomás, zeneszerző, műanyag fröccsöntő, vagy vájár, de lehet felőlem sebész is! És ezzel a válaszommal, szerintem sokkal, de sokkal többet megtudtál rólam, mintha válaszoltam volna arra a kérdésre, hogy; mikor és hol születtem, milyen iskolákba jártam és hová? stb.

Ha még többet is meg akarsz tudni rólam, és persze van is egy kis időd rá, olvass bele háromoldalas novelláimba, és véleményezd is nyugodtan őket, ugyanis azok a novellák gondolatok, amik beszélnek egy emberről, Ádám és Éva – vagy, ha inkább úgy tetszik, a természet – egyik szárny és pata nélküli gyermekéről…

Farkas László