Kérdések, gondolatok, a gondolatról.

Elgondolkodtak már azon, hogy mi a gondolat? Milyen színű? Milyen alakú? Milyen anyagból van? Mennyi lehet a súlya? Mi módon keletkezik, és hová illan el, ha már nem foglalkoztat minket tovább? Miféle erővel rendelkezik, hogy egy percig, vagy akár évtizedekre is lekösse elménket? Látta már egyáltalán valaki a gondolatot? Vagy csak születésünk napjától vele is együtt kell élnünk látatlanul, mint még jó néhány dologgal a világban, amikről szintén csak mondták nekünk, hogy létezik? Vagy... lehet, hogy nem is létezik?! Hisz nincs színe, nincs alakja, nincs anyaga, nincs súlya! Egy anyagtalan anyag!
Anyagtalan anyag...? Olyan nem létezik!
Már hogyne létezne?! Hisz nap, mint nap látjuk megnyilvánulni! Látjuk a munkáját, a hatásait, irányítja cselekedeteinket és, ha megfelelő módon nyilvánítjuk ki, akkor embereket, sőt, embercsoportokat is hosszabb-rövidebb időre képesek vagyunk irányítani általa. Szóval, az már egészen biztos, hogy létezik!
Akkor miért nem látjuk? Miért nem látjuk a színét, az alakját, és miért nem érezzük az illatát?
Teljesen nyilvánvaló: Mert a gondolat, csakúgy, mint a föld két legősibb, legtermészetesebb anyaga; a levegő és a víz, színtelen, szagtalan, íztelen anyag. Vagy, mint a mágnesesség; csupán a hatásaival találkozunk, őt magát sohasem láthatjuk.
Tehát, szintén egy természetes anyagról van szó, ami hasonló tulajdonságokkal rendelkezik, mint létünk közege. A gondot csupán az jelenti, hogy amíg a föld mágneses erejét mérni tudjuk, a vizet ( Dihidrogén-oxid ) kémiailag be tudjuk azonosítani a hidrogén és oxigén vegyü-leteként, és meg lehet határozni a súlyát is ( 9,997 kg/liter ), a levegőnek pedig, akár százalékokra lebontva is meg tudjuk határozni az összetételét ( nitrogén 78.9% ; oxigén 20,93% ; argon 0,93% ; 0,002% egyéb nemes-gázok ), és még a súlyával is tisztában vagyunk ( 1,293 gramm/liter ), a gondolatnak nincsenek efféle, mérhető értékei...
Vagy elképzelhető, ha egy súlyosabb gondolat átcikázik az idegpályáinkon, pár grammal gyarapodik arra az időre a testsúlyunk is? Kipróbáltam... Semmi ilyesmi nem történik... A gondolat valóban egy anyagtalan anyag. Vagy inkább energia?! Igen! Ez a legmegfelelőbb meghatározás rá! Egy, az agyunk által gerjesztett, bioáramok révén létrehozott energiahullám, aminek közvetlen, vagy közvetett hatásai lehetnek ránk, a környezetünkre és a környezetünkben lévő élőlények viselkedésére is!
Ez az! Energiát hozunk létre, amit, ha sikerül kivetítenünk a világba, gyakran fizikai munkává is alakulhat, és ennek a munkának a révén, sok-sok kézzelfogható tárgy, alkotás keletkezik, amiket naponta használunk, közlekedünk vele, viseljük magunkon, járunk rajta, olvassuk, megbámuljuk, írunk vele, ragaszkodunk hozzá, vagy épp félrehajítjuk, szeretjük, vagy ki nem állhatjuk, stb, stb.
Igen! Gondolati energiahullámaink időnként alakot öltenek és körülvesznek ben-nünket, és így az energia, a fizika energia-megmaradás törvényének értelmében, átalakul!

Lássuk csak a törvényt;
Az energia megmaradás törvénye azt állítja, hogy egy: zárt rendszer teljes energiája állandó marad. Más szavakkal, az energia átalakítható egyik formájából a másikba, de nem lehet létrehozni, vagy lerombolni. A modern fizikában, minden energia tömeget is kifejez, és minden tömeg az energia egy formája.
Persze ez fizika. A törvény egyszerű, vagy épp bonyolultabb gépezetekre, mozgásra, termikus kölcsönhatásokra, stb. vonatkozik, ráadásul a gondolat, mint energia, jogosan nem létezik a fizikában.
De mégis, próbáljuk meg egy pillanat erejéig a gondolatot beleilleszteni ebbe a racionális világba és tekintsük az agyunkat annak a bizonyos zárt rendszernek!
Hozzuk létre az energiát – tehát a gondolatot – amit természetesen az agyunkkal állítunk elő. Agyunk energiájának egy részét gondolati energiává alakítjuk át, tehát gondolunk valamire, például, hogy arrébb rakjunk egy virágot. A létrehozott energia végigsüvítve az idegpályákon, kilépve a zárt rendszerből, munkává alakul, további fizikai törvényszerűségek garmadáját igazolva ezzel.
De mi történik, ha az átalakított energiát, nem használjuk munkavégzésre?
Mondjuk, csupán elmerengünk azon, milyen jó lenne egy hőlégballon kosarában utazva bejárni a tájat, ahol élünk. Ekkor agyunk gondolati energiát hoz létre újra, de az bent marad a zárt rendszerben, hisz lehet, hogy sohasem jutunk el odáig az életben, hogy ez a vágyunk beteljesüljön. Viszont, a fel nem használt energia betöltődik egy kondenzátorba – amit nevezzünk mondjuk; be nem teljesült vágyak kondenzátorának – és valahányszor meglátunk egy magasban fenségesen lebegő hőlégballont, mindig kisül ez a kondenzátor, és a belőle felszabaduló energia munkát végez: Hevesebb lesz a pulzusunk, felsóhajtunk és keserűen elmosolyodunk, szomorúak leszünk, stb.
Vajon minden gondolati energia, amit nem használunk fel munkavégzésre, betöltődik egy hasonló kondenzátorba és csendben várakozik, hogy munkát végez-hessen? Mi lesz ezekkel a pangó energiákkal, amiket talán nem is használunk fel soha többet, mert elfeledkezünk róluk, vagy sosem csöppenünk olyan szituációba, ami előhozhatná és felszabadíthatná ezeket a pufferelt energiákat? Agyunk efféle, felhasználatlan energiái tehát, az energia megmaradás törvénye alapján, egyik formájukból a másikba átalakulnak, tárolódnak és tárolt energiaként, a zárt rendszerben maradnak.
De vajon, mi történik ezekkel a tárolt, fel nem használt energiákkal, ha meghalunk? Elvésznek?
Így igaz! Hiszen az agy, mint energiaforrás és energiát létrehozó elem megszűnik. Megbomlik a zárt rendszer egysége, a tárolt energia pedig – velünk együtt... – elvész. Mintha összezúznánk Joule készülékét.
Szóval kijelenthetjük, hogy a gondolati energia egyértelműen létezik?
Igen, hisz energia alakul át egyik formájából a másikba, fizikai és kémiai munkát képes létrehozni a zárt térben – sőt, azon kívül is –, így az energia-megmaradás törvénye is hat rá. Viszont, a gondolati energiáknak egy része teljesen kihasználatlan. Mi történik a röpke gondolat, az átvillant az agyamon… és az elhessegetett gondolat energiáival, amik egyébként képesek lennének munkát végezni? Tétlenül nyugszanak a kondenzátorok mélyén, és még halálunk pillanatában sem szabadulnak fel belőlünk hatalmas, vakító fénysugarak, vagy épp áttetsző, lágyan kavargó, hófehér pára formájában? Szóval, mégiscsak elvésznek, fittyet hányva minden fizikai törvényszerűségnek…?
Nem tudom… mint, ahogyan annyi mindent nem tudok még a világ dolgairól, bár, már jócskán túlértem életem felén is már… Lehet, hogy a gondolatot is, a legbelső szobám falán lévő, amúgy is roskadásig megtelt polcára kell felraknom majd, mint a többi, megválaszolásra váró fogalmat? Lélek, kreativitás, tudás, intelligencia, vágy, bosszúság, érzés, szeretet, szerelem, vonzódás, utálat, sajnálat, stb.
Mik ezek és honnan áramolnak belénk? És miért van, hogy nem egyenlő mértékben kap belőlük minden ember? Miért nem lehet a körülöttük keringő kérdéseket egyértelműen megválaszolni? És miért nem ezeknek a kérdéseknek a megválaszolására használjuk agyunk határtalan képességeit ahelyett, hogy tömegpusztító fegyvereket fejlesztünk ki?!

Ez is csak egy kérdés… egy röpke gondolat…

Farkas László