Farkas László: Kívánj szerelmet!

Kívánd csak és eljön, ha úgy tartja majd egyszer kedve.

Ígéretet nem ad, csupán hagy élni a halálosért epekedve…

Vétkeidet rád veti, nevetése bántó gúnnyal mar beléd.

Álmaidat széppé teszi, s egy imádott ember mosolyát hozza  feléd.

Nevét kiáltod, kit éjjel még láttál, de nappal sehol sem leled.

Járt utadat messze hagyod érte. Ez a szó, biz angyaltól  ered…

Segítségért kiáltasz, de az érzés, ettől csak erősebben szorít.

Zörgő láncok csörrennek lelkeden, elméd köde mindent  elborít.

Elfutsz, menekülsz, de tudod, a szellemkéz mindenhol elér.

Reszkető vágy borul rád általa, a hőn áhított, imádott  emberért.

Elkápráztat arca, ajkainak tüze, hajának simogató bársonya.

Lángnyelveket éleszt együgyű szívedben napsugarat idéző  mosolya.

Mi, hát ez az érzés, mi megfoszt a világtól minden embert?!

Eltűnik tér és idő, félrerak sok gondot, elűzi a hideg  decembert!

Tétován figyeljük közeledtét, s tán kicsit félünk is tőle, ha eljő  közelsége…

És bohócként hajlongunk, ha kinevet érte a cirkusz közönsége.

Sebes förgetegként leigáz, átsöpör testünkön megfiatalítva  azt.

Érzéssel, élettel töltve alvó lelkünket, bajban nyújtva a vigaszt.

Lágy tavaszi szellőt kavar a súlyos, mozdulatlan, szürke  ködben.

Elvezet fényével az éden tisztására a rémisztően sötét  erdőkben.

Távolodását halálként éljük, és szomorú búcsúval bámulunk  utána.

Elkopunk életet adó fénye nélkül, lehullott, zörgő avarrá  változva.

Tekintetünk csillogását csupán az idő őrzi és tán, még egy-két  emlék.

Kedvesünk arcát újra köd fedi előlünk, mit rábocsát gyarló  elménk.

Így öljük meg hát lelkünk napfényét, tudatlanul és ostobán…

Véres háborút vívunk az angyalok éneke ellen, a süketség  fekete ormán.

Álszent, mély ráncokkal orcánkon valljuk, hogy az már bizony  elmúlt!

Nem nézünk már tükörbe… vastag dér takarja szívünket, mit  az idő feldúlt.

Szemünkkel többször tekintünk a fekete ösvényre már, mint az  örök fehérre.

Zokogó, örökifjú lelkünk nem érti, miért is nem bíztunk az örök  szerelembe…?

Farkas László